Gyöngyössy János Megrajzolt történelmünk – székely templomerődök, erdélyi fejedelmek, címerek című kiállítása 2015. február 18-ától kezdődően két hónapon át tekinthető meg a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Képtárában. Az érdeklődés felkeltése végett a továbbiakban Veres Péter művészettörténész méltatását közöljük a szerző munkásságáról és a most kiállított anyagról. Amikor Gyöngyössy János az 1990-es évek elején letette az asztalra a Székely templomerődök című könyvét, azzal valójában egy új, vizuális segédletet is átadott a székelység történetének jobb megértéséhez. A székelyudvarhelyi szerző – aki eredeti szakmáját tekintve vegyészmérnök – több mint egy évtized során végzett kutatásainak és felméréseinek eredményét sűríti e könyvbe. Értékét, szükségességét, fontosságát az is jelzi, hogy a könyv ritkaságnak számít, annak ellenére, hogy többször is kiadásra került.
A tartalom, a látvány, amely e kézzel írt és rajzolt hasonmás kiadványból búvópatakként árad, a szellem hajszálgyökerein át, lassan, de biztosan beépül a köztudatba. Ezt bizonyítja az is, hogy A székelység története című „alternatív” tankönyv illusztrálására is felkért szerző, mint köztudott, remekbe szabott illusztrációkkal gazdagította ezt a művet.
Gyöngyössy munkái nyilvánvalóvá és egyértelművé teszik azt az alapigazságot, miszerint minden klasszikus képzőművészeti alkotás alapja a rajz.
Az a rajz, amelynek karakterét, jellegét, sajátosságát a vonalak vastagságának lüktetése, az arányok, az árnyalt, vagy fekete-fehér, esetenként színezett foltok, síkok eloszlása, váltakozása adják meg. Ezáltal válnak egyedivé, különlegessé úgy, hogy alkalmasak érzések, hangulatok kifejezésére, éppógy, mint adott helyzet, állapot, vagy környezet bemutatására, érzékeltetésére, rekonstruálására és ábrázolására.
A még létező, vagy ma már csak romokban fellelhető épületek, épületegyüttesek megrajzolásánál Gyöngyössy előszeretettel alkalmazza a madártávlatot, a kavalier axonometriát, amit gyakran “katona-perspektívának” is neveznek. Amint arra a nevek is utalnak, ez az ábrázolási mód, amelyet a hadmérnökök is előszeretettel használtak, úgymond „lovag bástyájáról”, a v„ár fokáról”, a „torony tetejéről” nézett látványt adja vissza. Ámha a székely templomerődök rajzai előtt állunk, akkor egyiknél sem jut eszünkbe, egy pillanatig sem, hogy műszaki rajzot, egy mérnöki pontossággal megszerkesztett látványt látunk. Minden rajzban van valami emberi, valami megfoghatatlan és egyedülálló varázs, ami beindítja a fantáziánkat. Könnyen elképzelhetjük és megérthetjük azt, hogy hol és hogyan tarthatták egykor az emberek a gabonát, a szalonnát, az értékesebb tárgyakat, és hogyan védekezhettek, ha a tatár hordák a falura támadtak, hogy nézhettek ki a templomok merész tetőszerkezetei, a támpillérek, a mérműves ablakkeretek, a belső gyilokjáróval koronázott öles védőfalak, bástyák, a tornyok…Az elmúlt századok hangulatát idézik meg a címerek is, és dekorativításukkal a múlt tekintélyéről, valamint az azt átszövő hierarchikus rendszerről tesznek tanúbizonyságot.
Az erdélyi fejedelmek arcképcsarnoka egy olyan kedves, már-már naiv stílusban megalkotott színes vizuális élményegyüttes, amelyet tömény történelmi adatok egészítenek ki. Korabeli metszetek, rajzok, festmények, pénzérmék után megrajzolt arcképekről tekintenek ránk azok a személyiségek, akik a 16. század közepétől, a 17. század végéig az Erdély területén fennálló állam vezetői, fejedelmei voltak. Ez az Oszmán és a Habsburg Birodalom között őrlődő, a magyar Partiumnak nevezett területet is magába foglaló – Erdélyi Fejedelemség a mai erdélyi ember számára, Móricz megfogalmazásában, maga volt a “tündérkert”. Azonban a hideg ráció és a történelem eseményei arra emlékeztetnek, hogy a több évszázados múlt által megszépített eszményi Erdély az az ország volt, ahol minden békében és nyugalomban eltöltött pillanatért keményen meg kellett fizetni vérrel, arannyal, vagy politikai cselszövéssel.
Az egyes portrék színvilága a protestáns templomaink némelyikében máig fennmaradt kazettás mennyezetek hangulatát idézik fel, az arcképeket szegélyező köriratok pedig majuszkulákkal adják tudtunkra az illető fejedelem nevét, titulusát.
Ha figyelmesen górcső alá vesszük a képeket, akkor olyan díszpáncélba, esetenként a reneszánsz, vagy a barokk kort megidéző ruhákba öltözött személyekkel találjuk szembe magunkat, akiknél a becsvágy és az elszántság sajátos diplomáciai talentummal ötvöződött. A politikatörténet ezt a tevékenységet az erdélyi fejedelmek híres hintapolitikájaként tartja számon.
A vidékünkről származó Cs. Szabó László író szerint “ha egy nép biztos az identitásában, szinte sohase gondol rá, ha bizonytalan, jóformán egyébbel sem foglalkozik.” Erdély és Székelyföld zürzavaros és konfliktusokkal terhelt történelmények köszönhetően, az önazonosság, az identitás erősítése, gazdagítása itt és most még mindig alapfeladatnak számít.
Gyöngyössy János e feladatnak tett és tesz eleget. Munkái segítenek abban, hogy egy olyan utazást tegyünk a múltban, melynek során fogalmat alkothatunk arról, hogy “Kik lehettünk? Honnan jöhettünk?” Ha ezekre a kérdésekre megtaláljuk a válaszokat, akkor talán azt is megsejthetjük, hogy merre tartunk.
Veres Péter
A Haáz Rezső Múzeum Képtára Székelyudvarhelyen, a Kossuth Lajos utca 42. szám alatt levő épület emeleti helyiségeiben található. Nyitva tartás: kedd és péntek között 9-től 18 óráig; szombaton és vasárnap 10-től 18 óráig. Hétfőn, egyházi és állami ünnepeken zárva.
eloszekelyfold.wordpress.com 