A gyakorló írót ismerhette meg a székelyudvarhelyi közönség szombaton este a Stúdió Moziban. A ferences szerzetest Simó Márton író, újságíró leginkább szépírói pályájáról faggatta, ám Csaba testvér mindig visszakanyarodott írásainak alanyaihoz, az otthonaiba befogadott gyerekekhez és az ide kapcsolódó történetekhez. Tizenkét könyve jelent meg, és azt is megtudtuk, miért ragadott tollat. A nehézségeknek is megvan a maguk szerepe, beépülnek az írásokba.
Böjte Csaba szerint, ha az ember nincs megelégedve a környezetével, változtatni akar és ehhez példaképeket keres. „Ifjúkoromban az akkori írókat, költőket megkerestem, Kányádi Sándor bácsitól Fodor Sándorig, Farkas Árpádig. De Szeredában a 70-80-as években pezsgő irodalmi élet volt, s jártam az irodalmi körre is. Szerencsések voltunk, mert sok-sok jó vers, irodalom eljutott hozzánk. Most a gondolataimat próbálom a gyerekek szívébe beleírni, ez is irodalom” – mondta Csaba testvér a tőle megszokott egyszerűséggel.
Mivel tudott arról, hogy édesapja írt, ezért fogott hozzá ő is.
Elemista korában már részt vett irodalmi olimpiászokon. – Édesanyám mesélte, hogy egyszer ettem a csípős paprikát és sírtam. Kérdezte édesanyám, hogy miért eszed, ha nem jó neked. Azt válaszoltam: édesapám is szerette. Amikor elővettem a ceruzát és bármit leírtam, édesanyám mindig figyelmeztetett, hogy gondoljam meg jól, mit írok le, mert apám is írt, aztán jött a duba, elvitte és többet nem láttuk. Amiket írogattam, el is tette mindig jó helyre, azaz eltűntette örökre. Egyszer kérdezték, miért lettem pap. Azt mondtam: bosszúból. Mivel nem értették, elmagyaráztam, hogy gyerekként nagyon haragudtam azokra, akik megverték apámat. Aztán elgondolkodtam, hogy nem is ők a hibásak, hanem az, aki felbújtatta őket, aki az egész rendszert kitalálta. Végül megértettem, hogy a sötétet nem lehet feldarabolni, nem lehet az ablakon kihányni. Egyetlen egy szál gyertyát kell meggyújtanunk és a sötét megszűnik” – mondta.
Böjte Csaba gyermekkora – amint megtudtuk –, nem volt felhőtlen. Édesapját egy vers miatt bebörtönözték. „Amikor megszülettem, apám már börtönben volt Szamosújváron. Nem is tudott a létezésemről. Anyám a kis kötött cipőcskémbe csomagolta a szappant, s elküldte. Apám innen szerzett tudomást, hogy megszülettem. Négy társával elmentek kirándulni, s felolvasta mindenki a maga versét, és ezért kapott két társával hét-hét évet. Egyikükből pedig az irodalmi lap főszerkesztője lett.”
Édesapját a börtönben többször megverték, és amikor kikerült, nemsoká rá belehalt a börtönben szerzett sérülésekbe, így második gyerekének születésénél sem lehetett jelen. „Húgommal mindketten ilyen furcsa körülmények között jöttünk a világra.”
Csaba testvér édesanyja, mivel nem kapott munkát, akkoriban mosogatásból tartotta el a családot.
„A mai ember nagyon fél a nehézségektől. Bennem is nagyon sokszor ezt a makacsságot, a kitartást vissza lehet vezetni apám, vagy nagyapám nehéz életkörülményeire, ezek a nehézségek az embert meg is törhetik, de lendületet is adhatnak. Ezért tartom fontosnak elmondani, hogy nem biztos, hogy minden kisebb záportól meg kell védenünk a gyerekeinket. Az életben a nehézségeknek megvan a szerepük” – hívta fel a szülők figyelmét Csaba testvér, aki 25 éves korában érett meg arra, hogy felvételizzen a teológiára.
Az este során hosszasan mesélt a nagyteremi gyerekotthonuk különleges megvalósításáról, és arról, hogy mégiscsak jók az emberek.
Az írásokból is ízelítőt kapott a közönség, Balázs Árpád Csaba testvér egy novellájának részletét olvasta fel, majd a lélekre ható előadás után a szerző dedikálta könyveit.
(Ez a cikk az Udvarhely című napilap 2015. április 27-én megjelent számában található írás szerkesztett, némiképp átalakított változata.)
Nagyálmos Ildikó
eloszekelyfold.wordpress.com 