Évek óta zajlik az a szervezőmunka, amelynek célja egy Márton Áron püspökről szóló nagyjátékfilm forgatása. Papp László Marosvásárhelyen szolgáló római katolikus lelkész (fenti képünkön) ez idő alatt a Gyulafehérvári Római Egyházmegye területén és másutt, s nem csak katolikusok körében is népszerűsítette elképzelését. A Mustármag Közösséggel pedig Áron püspök életéről szóló oratóriummal turnézott, templomokban és művelődési házakban tartottak előadásokat. A tervezett játékfilm költségei meghaladják az 1 millió eurót. Papp László plébános nem kíván pályázni sem a magyar, sem a román kulturális tárcához, európai források, filmszakmai befektetők sem érdeklik.
„Mivel a püspök közülünk vétetett, a népnek magának kell összeadnia a szükséges pénzeszközöket, hogy a művészfilm eszközeivel is bemutathassuk csodálatos személyiségét és emberi nagyságát, amellyel más anyanyelvű és más felekezetű embertársaihoz viszonyult. És ugyanannak a népnek magának is részt kell vennie a forgatásban, hiszen másképp nem lehet ez a munka igazán hiteles. Eredeti helyszíneken, a székelyek, az erdélyi magyarok szakrális helyein forgatunk, ahol az igét hirdet hirdető püspökkel oly sok alkalommal találkozhattak az előttünk járók.”
Székelyudvarhelyen nem időzítették túl szerencsésen a találkozó időpontját január 21-re, hiszen akkor ökumenikus imahét zajlott a városban, illetve az a színes programkavalkád is éppen “javában” tombolt. Emiatt nem volt annyira jelentős az esemény iránti érdeklődés, mint ahogyan az elvárható lett volna.
Filmkocka-jegyek
A Merkúr – Székelyföldi Üzletlánc menedzsmentje, illetve az általuk fenntartott Élő Szövet Alapítvány 5, 10 és 50 lejeslejes filmkocka-jegyet bocsátott ki, amelyek megvásárlásával bárki támogathatja a Márton Áron püspök életét bemutató filmet. A támogatási lehetőségekről a film honlapján olvashatók részletek.
A forgatást ősszel kezdenék. A Márton Áron püspök életéről szóló nagyjátékfilm forgatása „négy évszakos”. „Az első percben hasznosnak és jó gondolatnak tartottam a film elkészítését, és ez lesz az első olyan közösségi vállalkozásban készült film, amiről tudomásunk van” – fogalmazott Kolumbán Gábor, az Élő Szövet Alapítvány elnöke a székelyudvarhelyi találkozón. A film érdekessége, hogy néhány nagyobb jelenthez a magyar közösség tagjaiból toboroznak majd szereplőket, a lovasjelenetekhez pedig falusi fiatalokat kérnek majd fel. „Célunk bevonni a fiatalokat, hiszen az együtt munkálkodásnak, az együtt küzdésnek az élményeit is megtapasztalhatják. Nem csak fizikailag, hanem lelkileg, szellemileg is belekerülnek a képbe, belekóstolnak a légkörbe, beleízlelnek a közös örömbe” – mondta Papp László plébános.
Márton Áron-oratórium
A rendezvényt a Mustármag közösség énekesei tették felemelőbbé, akik Márton Áron megzenésített szövegeit adták elő. „Biztosan el lehetne készíteni állami pénzből is, de mi azt szeretnénk, ha erős közösségi összefogással jöhetne létre a film.
Fő szempont, hogy Áron püspök életművét, főleg gondolkodásmódját, az Istennel való kapcsolatát megismerjük. A nehéz évtizedekben, börtönben, házi őrizetben sem szomorodott el, nem siránkozott, hanem mindig is tudta, mi a feladata és töretlen hittel dolgozott népéért.”
Simó Márton